Ettől fogva lesz még érdekesebb precízebben, ütőképesebben termelni. Minél precízebb a termelés annál költséghatékonyabb, így az egyre magasabb költségek mellett is „lesz, mit a tejbe aprítani”.
A Horschnál mindig is a precizitás és logisztika állt a fejlesztések célpontjában. A precízen és optimális időben elvetett növényektől tudjuk elvárni a maximális termést.
A Maestro kétféle rendszerrel kerül piacra.
A vákuumos és a nyomott levegős rendszerrel. A kettő között csak annyi különbség, hogy a kb. 45 cm-en – attól kezdve, hogy a vetőmag a vetőtárcsáról leválik – miként jut el a talajig? A vákuumos rendszerben szabad eséssel, a nyomott levegősben pedig „lőjük” a magot. Ezen kívül a Horsch Maestro teljesen egyforma. A nyomott levegőssel néhány km/h sebességgel gyorsabban lehet vetni és e mellett a tőtávolság egyenletesség továbbra is megmarad.
Maestro 12 CX
A Maestro vontatott kivitelben már 6 sortól 36 sorig létezik. A legkisebb vetőgép is nagy akár 3500 literes műtrágya, 300 literes mikrogranulátum illetve 70 literes soronkénti vetőmagtartállyal rendelkezik. A nagyobb pl. 8 soros vetőgépnél (Maestro CV/CX) már a vetőmagot is központi 800 literes tartályba tankolhatjuk.
Maestro CV/CX – 800 l központi magtartály
Központi mikrogranulátum tartály
A Maestro SV típusnál, (12 sortól, 75 cm sortávolságtól) 2200 literes központi magtartály és 5400 literes műtrágya tartály, illetve a szója termesztőknek 3800:3800 literes osztású a nagy vetőkocsi és a mikrogranulátum tartály is nagyobb, itt 400 liter.
Maestro 18 SV
A vetésnél arra törekedjünk, hogy a vetőmag beágyazása a legoptimálisabb legyen. Ez azt jelenti, hogy a kelés minél egyöntetűbb kell, hogy legyen. Ekkor tudjuk a terméspotenciálhoz a legközelebbit kihozni a növényekből, ami a vetést illeti! Azt is tudjuk, hogy amennyiben a növények kelése körül minden optimális és erőteljes a fiatalkori fejlődés, akkor a későbbi stresszt a növény könnyebben átvészeli. Minél nagyobb és mélyrehatóbb a gyökértömeg, a növény annál nagyobb felületről tudja a nedvességet és a tápanyagot begyűjteni. Az egészséges talaj ezen még csak segíteni tud.
A vetőágyról is érdemes néhány szót ejteni. Létezik szántásos, mulcsos és NoTill. Az tavalyi ősszel sokhelyen a szántásban a lófej nagyságú hantok voltak a jellemzők! Itt érdemes majd a fagyon lejárni a földet és a hantokat megtörni! Azért fagyon, hogy minél kisebb legyen a talaj tömörítés.
Robusztus Maestro kocsi
A vetőmagnak adjunk meg mindent!
A pontos vetésmélység tartáshoz kell a csoroszlyanyomás. A kérdés csak az, hogy mennyi legyen? Általában a rugókat annyira feszítik elő, hogy a kemény talajban is tartsa a mélységet, ez azt jelenti, hogy a lazább részeken túl nagy csoroszlyanyomással dolgozunk. A csoroszlyanyomást a mélységtartó kerekek veszik fel és a vetőbarázda oldalára helyezik, amit esetleg a vetőtárcsa elkent. A feleslegesen tömörített vetőbarázda falat nehezen tudja áttörni a kis növény, így már itt energiát és időt veszít, ami termés kiesést tud okozni.
Hidraulikus csoroszlyanyomás állítás
Mit csináljunk? A Horschnál hidraulikusan történik a csoroszlyanyomás állítás. Így már a fülkéből tudunk reagálni a különböző talaj tömörödöttségekre. Ez azonban még „szögletes”. Ennél még precízebb az AutoForce, ahol mindez automatikusan történik. A monitorba beírjuk, hogy mekkora nyomással szeretnénk dolgozni, így minden méteren ugyanaz a nyomás. Keményebb talajon nagyobb csoroszlyanyomást ad a rendszer, lazában pedig érzékeli, hogy sok súly jön a mélységtartó kerékre így visszavesz.
Egy másik lehetőség a vetőbarázda falának kevésbé tömörítése, a RID mélységtartó kerék. Itt a vetőtárcsa mellett a kerekek átmérője kisebb, így a vetőbarázda közvetlen fala kevésbé van összepréselve és ezáltal a barázda záró kerekeknek is könnyebb dolguk van. Biztonságosabban le tudjuk zárni a vetőbarázda tetejét. A mag jobban beágyazódik.
Maestro 16 SX RID mélységtartó kerekekkel
A még jobb magbeágyazást segítik a tüskés vagy ujjas tömörítő kerekek. A kötött talajokra az ujjas tömörítő kereket használjuk. Így a kemény vetőbarázda falat is roncsoljuk, a gyökér könnyebben eljut a műtrágya irányába és a talajszáradás közben, a vetőmag felett nem nyílik meg a föld. Az ujjas és tüskés maglezáró következtében a kötött talajokon kizárjuk a légzárvány kialakulását.
Tüskés nyomókerék
Sokszor tapasztalni, hogy habár a vetőbarázda teteje zárt, mégis vontatott a kelés. Ez akkor következik be, amikor kemény, nedves talajt összenyomjuk, de nem omlik a magra aprómorzsás föld. A tüskés és ujjas tömörítők a felszínt rombolják, nemcsak összenyomják a barázda tetejét, így föld kerül a barázdába és ez kerül tömörítésre. Biztonságosabb lesz a kelés.
Miként lehet egészséges élelmiszert előállítani?
Egészséges talajból! A talajélet például az erdőben egyensúlyban van. Sem az egyik, sem a másik növény vagy gomba nem nő a másik felé. Tökéletes bio termesztés. Amennyiben ezt a szántóföldön is meg tudnánk valósítani, még egészségesebb növényeket tudnánk előállítani, az egészséges táplálék következtében a szervezet is ellenállóbb lenne mindenféle behatolóval szemben.
Egyre több helyen látni, hogy különböző baktériumfajtákat szórnak a tarlóra, vagy vetéssel együtt juttatnak ki, hogy amit a helytelen gazdálkodással kiöltünk a talajból azt visszajuttassuk. Ezen felül egyre többen kísérleteznek növénytársításokkal is, a növények közti szinergia kihasználásával. Vannak növények, amelyek a vetés után a korai rovartámadásnál magukra vonzzák azokat, más növények N-t kötnek meg a talajban és ezt a főnövény hasznosítani tudja, megint másokon olyan gombák ill. baktériumok tenyésztődnek, amelyen a főnövény tápanyag felvételét segítik.
Járjunk nyitott szemmel, kísérletezzünk, mert a „régen is jó volt“ hamarosan már nem lesz elég!
A HORSCH magyarországi forgalmazója az AXIÁL Kft.
Információ:
Kelet-Magyarország:
Barabás Zsolt 20/618-7191
Nyugat-Magyarország:
Szász Zoltán 30/743-0302
Kövessen minket, és további agrárgazdasági híreinket: